Kategóriák
Hírek Pécsi Polgári Példaképek Programok

Beszélgetés dr. Font Mártával, a PTE professor emeritájával

„A történelem, a kutatás számomra nem munka”

Ha egy pécsi bölcsészhallgató meghallja dr. Font Márta nevét, azonnal tudja, kiről van szó. Nem véletlenül, hiszen rengetegen hallgatták előadásait. Bár volt dékán, tanszékvezető, rektorhelyettes, a PTE Tanárképző Intézetének főigazgatója, a diákok leginkább a mindig elegáns, mosolygós, hatalmas tudású történészprofesszorként ismerik. Pécsi Példaképek-sorozatunkban vele, az MTA doktorával, a pécsi egyetem professor emeritájával beszélgettünk.

Talán meglepetés, de Font Márta történészprofesszort a gimnáziumban elsőre a nyelvek fogták meg. Sőt a történelem egy kicsit távol is állt tőle, hiszen az 1960-as évek tankönyveiben a XX. század történelme kapcsán nagyon más állt, mint amit otthon hallott…

Ám a Nagy Lajos Gimnáziumban Rajczi Péter volt a tanára, aki megismertette a diákokkal a hazaszeretetet, a lokálpatriotizmust, a törtélem csodáit, amibe a fiatal lány azonnal „beleszeretett”. Ahogy Font Márta mesélte, a legendás tanár arra hivatkozva, hogy mindig időhiányban vannak, a II. világháború utáni korszakot már nem tanította, mondván, olvassák el majd a tankönyvet. „Hazudni nem akart nekünk” – döbbent rá később Font Márta.

Mivel ekkor már a történelem vonzotta, így kénytelen volt elhagyni szeretett városát, hiszen Pécsett akkoriban még nem volt egyetem, bölcsészkar. Szegedre felvételizett, fel is vették történelem-orosz szakra, és bár a pannon tájak után kétségkívül furcsa volt, hogy nincsenek hegyek, nagyon inspiráló környezetbe került. Mint mesélte, harmadéves hallgató volt, amikor bekerült az Eötvös-kollégiumba, ahová korábban csak fiúkat vettek fel, de attól az évtől már a lányok előtt is megnyílt a lehetőség. Ez ugyanis tényleg az volt: ide csak a nagyon jó tanulmányi mutatókkal rendelkezőket vették fel az egyetem különböző karairól, egy utóvizsga már azt jelentette, hogy az illető pakolhatott. Noha abban az időben, 1972-ben ez furcsának tűnhetett, de a jelentkezőkről nem központilag döntöttek, hanem a régi kollégistáknak volt szavuk abban, bekerülhet-e valaki. A kollégium egyben a tudományterületek között is biztosított némi átjárhatóságot, és nem is csak más karok előadásaira kell itt gondolni.

-Nekem egy nagyon jó matematikushallgató barátnőm volt, vele mehettem be a tanszékükre, ahol akkor láttam először komputert: egy szobányi berendezés volt, lyukkártyákkal – idézi fel a mai modern világ számára már szinte hihetetlen technikai hátteret.

Az Eötvös-kollégium mást is tartogatott Font Márta életében, hiszen ott ismerte meg leendő férjét is. A diploma után egy jó darabig Szegeden maradtak: párja a város legjobb gimnáziumában kapott állást, ő pedig az egyetem Szláv Intézetében tanársegédként dolgozott.

-Talán csúnyán fog hangzani, de nem voltam maradéktalanul boldog, mert én történész szerettem volna lenni – vallotta be, hozzátéve, kiváló kollégákkal dolgozhatott együtt, ráadásul a szláv nyelvekből olyan ismeretet szerzett, amit később is tudott kamatoztatni, a történészi pályán. 1983-ig dolgozott Szegeden, de akkor hívta az alakuló pécsi egyetem – nem csak szó szerint, hanem érzelmileg is, már jó ideje.

-Egyetemistaként ugyanis szerettem Szegeden lenni, a munkahelyemet is szerettem, de a városban élni nagyon nem – vallotta meg, milyen is volt egy pécsi hölgynek akkoriban a Tisza partján. – Ott azt éreztem, hogy idegen vagyok. Az egyetemi évek baráti köre a diplomaszerzés után elhagyta a várost, nem volt segítség, barát. A különbséget akkor vettem észre igazán, amikor visszajöttünk Pécsre, 13 év után: pillanatok alatt visszataláltam. A férjem is így érezte magát, így amíg ott éltünk, Szegedről azonnal indultunk haza, ahogy elkezdődött a nyári szünet.

De a Pécsre kerülés igazán különleges volt: „lehet mondani, hogy a sors, szerintem inkább a Jóisten, aki elrendezte, hogy ez így legyen” – hangsúlyozta.

1982 nyarán ugyanis természetesen Pécsett voltak, a Király utcában sétáltak gyermekeikkel, amikor szembe jött velük Majoros István történész, aki elmondta nekik, nagyon keresnek az alakuló pécsi egyetemre „középkorász” történészt. Font Márta nem habozott, ősszel megkereste Kristó Gyula szegedi professzort, akinek tanítványa volt, hogy ő szeretne Pécsre menni. A professzor közbenjárására el is hívták Pécsre egy beszélgetésre, majd kértek tőle publikációs jegyzéket, szakmai életrajzot. Majd decemberben érkezett egy levél, hogy január 1-jétől Pécsett taníthat! „Olyan volt ez, mint egy karácsonyi ajándék!”. Fél év múlva férje is kapott állást a Leőwey Gimnáziumban, addig pedig a fiatal, immár pécsi egyetemi oktató ingázott – a vonaton is dolgozva, kutatva, tanulva.

Az elkövetkező évek tanulással is teltek („történészként be kellett pótolnom a szegedi éveket, amikor nem az voltam”), s közben Pécsett is fejlődött az egyetem, az akkori Tanárképző Kar nagy ambíciókkal állt ehhez, ez jól látszott: rengeteg fiatal oktatóval, akik már úgymond művelni akarták a tudományt, kutatással, komoly szakmai munkával. „Mi valóban egyetemet akartunk csinálni” – emelte ki Font Márta.

S ahogy a pécsi egyetem egyre elismertebb lett, úgy lett az Font Márta is. 1990-ben védte meg kandidátusi disszertációját, majd a Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék tanszékvezetője lett, 1998 óta egyetemi tanár. Utána a pécsi bölcsészettudományi kar dékánjává választották, később rektorhelyettes lett. Ezek valóban nem voltak könnyű évek: kutatás, oktatás, egyetemi vezetőként való helytállás egyben – s ott volt még a család is.

-Én előtte megkérdeztem a családomat, mit szólnának hozzá, ők azt mondták, támogatnak mindenben. Persze nem volt könnyű, minden percet be kellett osztanom, hogy mindenre jusson idő, utána „szórakozásból” mostam és főztem – avat be abba, hogy milyen is egy többgyermekes történészprofesszor és anya élete.

Ráadásul ebben az időszakban, 2003-ban védte meg a Magyar Tudományos Akadémián doktori disszertációját. „Ott ültek az egykori mentoraim, kiváló professzorok, én a védés végén külön-külön megköszöntem nekik, hogy idáig eljuthattam” – vall szerényen arról, mi vezetett idáig.

Font Márta 2017-ig a Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Központjának főigazgatója volt, ahol sikerült kialakítani az egységes tanárképző programot – ami a szakmai tudás mellett nem kevés diplomáciai érzéket is kívánt, hiszen számos kar, szak érveit kellett összeegyeztetni: például egy mérnöktanár egészen más dolgokra helyezte volna a hangsúlyt, mint egy bölcsész vagy egészségügyis. Hiszen addigra a pécsi egyetem bizony már ekkorát fejlődött, ennyi kart, tudományágat kellett összehangolni.

Font Márta jelenleg az egyetem professor emeritája, s mint mondja, most szinte lubickol. Hiszen már nincsenek a tanszékvezetéssel, dékánsággal kapcsolatos teendők, kötelezettségek, csak a kezdetektől rajongásig szeretet történelem.

-Hobbi? – kérdez vissza, amikor arról faggatjuk, mi kapcsolja ki. – Nekem ez a hobbi, a szórakozás – mutat négy új könyvére, amelyek az elmúlt időszak „termései”. – Nekem ez tényleg nem munka.

Kategóriák
Hírek Programok

MEGHÍVÓ – Dr. Hoppál Péter – A Haza szolgálatában

Kedves Szalontársam! Kedves Pécsi Polgár!

A 2022. esztendőben is sok odafigyeléssel szeretnénk a Pécsi Polgári Szalon Közönsége felé fordulni, rendezvényeinkkel, a pécsi példaképek bemutatásával és alapelveinkkel egyező szemléletű rendezvények ajánlásával is szolgálni a Szalonnak az Alapszabályban rögzített célkitűzéseit.

Ezért szeretettel ajánljuk figyelmükbe Dr. Hoppál Péter képviselő úrnak a Haza szolgálatában címmel megjelent könyvének bemutatóját, amely képviselő úr parlamenti felszólalásait tartalmazza, és amelyre 2022. január 28-án (pénteken) 17:00 órakor, a Kodály Központban kerül sor Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház főigazgatójának közreműködésével.

Szeretettel ajánljuk és várjuk Kedves Mindannyiukat a programra!

Tisztelettel,

Lengvárszky Attila

Elnök

Kategóriák
Hírek Pécsi Polgári Példaképek Programok

Beszélgetés Pavlekovics Ferenc atyával

Álljunk meg, hogy tudjunk örülni: így lesz ünnep a karácsony”

Pécsett közismert a Remény Háza, a hajléktalanok ellátásában ugyanis komoly szerepet játszik, azt talán viszont kevesebben tudják, hogy egy szelet zsíroskenyérrel kezdődött a története. Karácsony előtt Pavlekovics Ferenc atyával, a kertvárosi Szent Erzsébet templom plébánosával beszélgettünk a szegények támogatásáról, a 30 éves kertvárosi Karitász munkájáról és természetesen az ünnepről.

-Tényleg egy szelet zsíroskenyér indította el azt a folyamatot, amely révén ma a Remény Háza immár intézményként szolgálja a hajléktalanok ellátását?

-Ez tényleg így van, és nagyon érdekes történet. Kertvárosban korábban Máthé Péter pálos atya szolgált, egy alkalommal éppen enni készült, megkente magának a zsíroskenyeret, amikor csöngettek. Ő mindenkinek ajtót nyitott. Egy hajléktalan állt az ajtóban, és azt mondta, aznap még nem evett semmit. Az atya azt mondta, csak ez a kenyere van, de ha elfogadja, szívesen adja. Elfogadta, azután egyre többen jöttek, napról napra, hétről hétre. Majd a pálosok visszaköltöztek a Hunyadi úti rendházukba, az új plébános Garadnay Balázs atya lett, aki megörökölte a kialakult helyzetet. Akkor a központi Karitász segítségével a közelben vettek egy házikót, és egyre több jó szándékú ember segített: egy sofőr elhozta a nagybani piacról az el nem adott zöldséget, egyéb termékeket, az asszonyok pedig a még jó alapanyagból főztek a hajléktalanoknak. 2003-ban kerültem ide, én már ezt az állapotot találtam. Volt egy pályázat, igyekeztünk a házat átalakítani, hogy még nagyobb mértékben tudjuk támogatni a hajléktalanokat. Ezt megtudta a környék lakossága, és delegációval érkeztek ide, tartottak ugyanis a nagy számú hajléktalantól. Végül Csizi Péter akkori országgyűlési képviselő és Kővári János önkormányzati képviselő segítségével találtunk rá a Tüskésréti úti telekre, ami megfelelőnek látszott, és senkit nem zavart. Ott jött létre a Remény Háza, előbb étkezéssel, majd éjszakai melegedővel.  Általában napi szinten száz embernek tudtunk segíteni. Ugyanakkor ilyen nem igazán volt az országban, hiszen ezt nem a püspökség hozta létre, hanem a plébánia. A jogszabályok viszont egyre bonyolultabbak lettek, egyre nehezebb volt ebben a rendszerben működtetni a házat, így végül átadtuk az egyházmegyének, ők tudják profi módon fenntartani. Ma a Remény Háza a Szent Lőrinc Gondozóotthon tagintézménye, nagyon rendes, hozzáértő vezetéssel.

-Tehát a zsíroskenyérből így lett intézmény… De van egy másik szervezetük is, az idén 30 éves Karitász a Szent Erzsébet plébánián, amely sokkal szélesebb kört támogat a hajléktanoknál.

-Így van, hiszen azzal, hogy a hajléktalanokat is patronáltuk, nyilvánvalóan nem felejthettük el és nem is felejtettük el azokat, akik mélyszegénységben élnek. Itt olyanokról is szó van, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de nagyon rossz körülmények között élnek a Lőtéri domboknál, esetleg Kertvárosban egy panelban úgy állnak, hogy vagy esznek vagy befizetik a villanyszámlát… Több mint kilencven családot támogatunk ebből a körből a mai napig. Ezek az emberek szegények. Mi nem azt kérdezzük tőlük, hogy tudnak-e imádkozni, hanem azt, hogy miben segíthetünk. Segíteni pedig azért tudunk, mert a központi Karitásszal nagyon jó a kapcsolatunk, minden csütörtökön jönnek, közösen élelmiszert osztunk. S persze a Kertvárosban élő hívek is folyamatosan keresnek, hol ruha, hol egyéb adományok felajánlásával. Most jön a karácsony, az ünnep előtt nagyobb csomagokkal is tudunk készülni, úgy tűnik, hogy fejenként 10-12 kilós, tartós élelmiszert tartalmazó adományt tudunk kiosztani, illetve a rászorulók kapnak egy vásárlási bónt, amellyel húst tudnak venni, hogy legyen emberhez méltó karácsonyuk.

-Az ünnep előtt mindig nagyobb az emberek adományozási kedve, de a rászorulóknak az év többi napján is kell a támogatás. Úgy látni, Önök épp ezért egész évben aktívan támogatják a rászorulókat.

-Persze, tudomásul kell venni, hogy az embereknek mindig kell enni. S mi folyamatosan próbálunk segíteni, szerencsére a tartós élelmiszereket be is tudjuk osztani, hogy mindig legyen. És hétről hétre érkeznek az új adományok, hála Istennek és a jó szándékú embereknek.

-A templom a Régi-Kertváros központja, ha földrajzi értelemben nézzük. De én úgy látom, egyben igazi központ is.

-Tudja, én azóta törekszem erre, amióta 2003-ban idekerültem. A templomunk ajtaja nyitva van vallásosak és nem hívők előtt is. Nemrég alakult például egy Facebook-csoport régi-kertvárosi fiatal családosokból, de nem volt helyük, ahol tudtak volna találkozni. Megkérdezték, beengedném-e őket a templomba, én meg mondtam, persze, nagy örömmel. Itt volt a lampionos felvonulásuk, itt mikulásoztak, de meghívtam őket a pásztorjátékunkra is. Nézze, mi várunk mindenkit, nem feltétel, hogy vallásosak legyenek. Azokat is várjuk, akik nem azok. Azután, hogy azok lesznek-e vagy sem, majd kiderül. Mi helyet adunk nekik és szeretjük őket. Ők eldöntik, hogy mit tudnak kezdeni ezzel a szeretettel. Elképzelhető, hogy azt mondják: jó a kapcsolatunk, erre való tekintettel szeretnénk jobban megismerni az Egyházat, a Jóistent. De ha nem, akkor úgyis fogjuk őket szeretni.

-Nézze, ez nem játék, nagyon nem játék! Én szeretem, amit csinálok, még a nehézségek ellenére is, de érzem a felelősségemet. Ez nem nyomaszt, de tisztában vagyok vele, hogy nem magam miatt nem játszhatok, hanem a kollégáim miatt sem! És nem is játszok, nem teszek kockára semmit – fogalmazza meg egyszerűen, de kőkeményen, mit is jelent számára egy ekkora társaság vezetése.

-Közeleg az ünnep, milyen üzenettel fordulna a Karácsonyt váró emberek felé?

-Én azt látom, hogy a mai ember állandóan siet. Ennek a jele az is, hogy még messze volt az Advent, de már tele voltak a boltok adventi koszorúkkal, kezdték gyújtogatni a gyertyákat. Most meg, jóval az ünnep előtt mindenhol karácsonyi fények vannak. Tehát a rohanó ember nem ér rá ünnepelni, mert siet. Én azt üzenném nekik: tanuljunk meg megállni! Ha meg tudok állni, és rá tudok csodálkozni a családomra, rá tudok csodálkozni arra, hogy mekkorát fejlődött a gyermekem, rá tudok csodálkozni akár magamra, hogy milyen körülmények között vagyok, akkor tudok neki örülni. Mert különben elfutok ezek mellett, nem tudok örülni a mindennapi, de nagyon fontos dolgoknak, és megint csak habzsolnám az újat, az újat, az újat! Tanuljunk meg annak örülni, amit kaptunk a Jóistentől, ami a miénk! S tanuljunk meg annak örülni, hogy a Karácsony a szeretet megszületése. Az Isten gyermekként jött közénk. Nem hadvezérként, aki leigáz, nem diktátorként, aki a templomba behajtja az embereket, hanem olyanként, aki a templomba úgymond beszereti az embereket…

Kategóriák
Hírek Programok

Köszönet az Adni jó projektben való közreműködésért

Tisztelt Adakozó Pécsi Polgár! Tisztelt Adakozó Szalontársam!

Meghatottan és dobogó szívvel vártam a Pécsi Polgári Szalon Egyesület számlájára érkező Adni jó felhívásunkra érkezett adományokat.

Bebizonyosodott, hogy a pécsi polgárok szíve megnyílik, ha rászorulókról van szó. Felelősség vállalás, igazi polgári erény ez az Ön részéről azok felé, akiknek nincs vagy csak kevés jut a karácsony ünnepére.

A Pécsi Polgári Szalon elnöksége nevében köszönöm, hogy ezen a karácsonyon két pécsi rászoruló családnak is lesz szebb vagy egyáltalán lesz karácsonya.

És ebben az Ön adománya kiemelkedő és fontos volt.

Hála és köszönet a lemondásért, az adományért, amelynek gyökere a szeretet és a felelősség vállalás a jó akaratú emberek részéről embertársaik felé, az Ön részéről mások felé. Mi, a Polgári Szalon ebben csak hírnökök és közvetítők voltunk.

Az adomány átadásáról készült kisfilmek itt megtekinthetők:

Legyen áldott az Ön és kedves Családjának, Szeretteinek a karácsonya, ezt kívánja Önnek a Pécsi Polgári Szalon elnöksége nevében:

Lengvárszky Attila – elnök

Pécsi Polgári Szalon Egyesület

Kategóriák
Hírek Programok

Egy cseppnyi Magyarország – A kolumbiai magyar közösség

Regisztráció: https://diaszporaprojekt.org/hu/regisztracio

Műsorsorozatunkban már számos diaszpóra közösséget „látogattunk meg” virtuálisan. Következő beszélgetésünk alkalmával egy nemrégiben megalakult magyar szervezetet, a Kolumbiai Magyar Kört (Círculo Húngaro de Colombia) ismerhetünk meg, mely a pandémia idején is számos eredményt tudhat magáénak.

Online műsorunkra 2021. december 10-én magyar idő szerint (CET) 18:00 órakor kerül sor, ahol meghívott előadóinkkal, prominens kolumbiai magyar diaszpóra képviselőkkel és a Pannon Zenei Program két oszlopos tagjával fogunk beszélgetni az ott élő magyar közösség apraja-nagyjáról.

Az eseményről terveink szerint felvétel is készül, mely a korábbi adásaink mellett az alábbi linken megtekinthető lesz.

A Zoom platformon megvalósuló webináriumon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Diaszpóra Projekt Hálózat hivatalos honlapján lehet megtenni.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/460548932187804

Regisztráció

Kategóriák
Hírek Pécsi Polgári Példaképek Programok

Beszélgetés Zsolt Lászlóval, a Multi Alarm alapító-tulajdonosával

„Akinek lehetősége van, annak kötelessége is van”

Nem tartja magát üzletembernek, vállalkozónak, mégis félezer embert foglalkoztató céget vezet, amely pécsi központtal behálózza az egész országot. Konzervatív ember, aki soha nem vett fel hitelt, 15 ezer kötetes könyvtára van, és egy különleges sport a hobbija. Pécsi Példaképek sorozatunk következő beszélgetőpartnere Zsolt László, a Multi Alarm Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója.

-Szerencsés ember vagyok, mert tíz éves korom óta tudom, hogy mi akarok lenni. Nagyon sajnálom azokat a mai fiatalokat, akik még 30 évesen sem tudják eldönteni, hogy mit akarnak, és ehhez mindenféle állami meg egyéb támogatással több diplomát is szereznek. Én 10 évesen kaptam egy forrasztópákát, és a jó végét fogtam meg. Nem azért maradt a kezemben, mert meleg volt – neveti el magát Zsolt László. – Onnan kezdve nekem egyenes utam volt a villamosmérnöki pálya felé.

A rendszerváltásig, 13 éven át egyetlen helyen dolgozott, azonban akkor megszűnt a munkahelye, így úgymond kényszerből lett vállalkozó. Egy ismerőse kérte meg, segítsen egy riasztórendszer beszerelésében. „Előbb egy riasztót szereltem, azután többet, most pedig sok riasztót szerelek, ez ilyen egyszerű” – mondja, miközben azért sejtjük, hogy nem volt azért ilyen könnyű eljutni oda, hogy a Multi Alarm Zrt. mára több mint félezer alkalmazottal szolgál ki országszerte több mint 115 ezer ügyfelet.

Zsolt László ugyanakkor nem egyszerű vállalkozó, mi több, nem is tartja magát annak, nem szereti, ha vállalkozónak vagy üzletembernek titulálják. A céget sem a közgazdászok által gondolt módon vezeti – például soha nem készít üzleti tervet. Mint mondja, szerinte ez képtelenség, egy mérnök nem tervezhet így, ez csak papíron működik, annyi változó és kiszámíthatatlan tényező létezik – mint most például a Covid-járvány. Így inkább azt tanulta meg, hogyan kell reagálni a tervkészítés helyett.

Persze a cégnek vannak vezérelvei, de ezek mások, mint amik a közgazdasági tankönyvekben szerepelnek.

-Az első a tisztesség: nem szabad becsapni az ügyfelet. Senkit, soha, semmivel – szögezi le. Mint elmesélte, nem egyszer megesett, hogy a partner olyan műszaki megoldáshoz ragaszkodott, amiről tudták, hogy nem lesz számára jó – nem valósították meg, a megbízást visszaadták, mindegy, mennyit fizet.

-S ez nem azért van, mert úgy vélem, a jó tett elnyeri méltó jutalmát, nem! Ha ugyanis a tisztesség mögött ez van, az nem tisztesség, hanem számítás!

Mint mondja, a terv alapú üzleti modell helyett náluk a minőség alapú üzleti elv működik. Ha hibát találnak egy munkájukon, kijavítják, és egyben azonnal el is kezdenek azon dolgozni, hogy ez legközelebb ne forduljon elő. Ez generálja a folyamatos fejlődést és fejlesztést, a minőségre való törekvés, és nem az üzleti tervek. „Ha ezt jól csinálja valaki, akkor eredményes is lesz” – vallja Zsolt László, aki egy másik céges alapszabályba is beavatott:

-Én konzervatív ember vagyok, ez vonatkozik a munkámra is: például nem veszek fel hitelt. Egyáltalán. Semmire – mutat rá egy, az üzleti világban szintén szokatlan formára, sőt, ezt még kiegészíti azzal: a társaság szinte minden épülete, eszköze, sőt még a járőrautók is saját tulajdonúak, semmit nem terhel hitel, nem szerepel rajta jelzálog.

Ez persze – vetjük közbe – nyugalmat és biztonságot jelent a cégnek, ideértve az 500 dolgozót is.

-Nézze, ez nem játék, nagyon nem játék! Én szeretem, amit csinálok, még a nehézségek ellenére is, de érzem a felelősségemet. Ez nem nyomaszt, de tisztában vagyok vele, hogy nem magam miatt nem játszhatok, hanem a kollégáim miatt sem! És nem is játszok, nem teszek kockára semmit – fogalmazza meg egyszerűen, de kőkeményen, mit is jelent számára egy ekkora társaság vezetése.

-Nem, nem gondolnám – válaszolja arra a kérdésre, szigorú főnök-e. De hozzáteszi: a család egyik ága száz évre visszamenőleg pedagógus, talán innen ered, hogy szereti azokat a kollégákat, akiknek nem utasítást kell adni, hanem módszereket magyarázni.

-Szokták mondani, hogy nem vagyok túl beszédes, szeretem rövidre zárni a dolgokat. Való igaz. Nem vagyok túlzottan társaságba járó ember sem. Úgy vélem, ha bármilyen társas kommunikációban veszünk részt, fontos, hogy inspiráló legyen. Úgy szoktam mondani, nem beszélgetek olyan emberekkel, akik mindig igazat adnak – vall magáról. – Igyekszem nálam okosabb emberekkel dolgozni. Kollégáim szokták mondani, nem vagyok nehéz helyzetben – neveti el magát fanyar humorral. – Nem robotokat, rabszolgákat akarok, hanem gondolkodó embereket.

Kis bepillantást engedett családi életébe is: mint mondja, ha ő egyszer nyugdíjba megy ténylegesen (elvileg már megtehetné), kisebbik lánya jelenti az utánpótlást. Ő közgazdász, de „már elsajátította a minőségalapú gazdálkodást”.

Zsolt Lászlónak jól láthatóan a cég az élete („ez van, meg a tollaslabda” – veti közbe), hobbiként meg a könyvek: 15 ezer kötetes könyvtára van, köztük igazi ritkaságok.

S az említett tollaslabda is összeforrt a Multi Alarm névvel. Mint Zsolt László elmesélte, sokáig focizott, azonban egy sportsérülés miatt 45 évesen abba kellett hagynia, új sportágat keresett, végül a tollaslabdára talált rá. Mint mondja, csak azt sajnálja, hogy nem kezdte el korábban, ugyanis ez a sport hihetetlenül megmozgatja nem csak a testet, hanem az aktív figyelem miatt az érzékszerveket is – elképesztően összetett sport. Amíg például a teniszben egy 200 kilométer/órás ütés már jónak számít, a tollaslabdában 400 kilométeres sebességgel száguldanak a kis labdák – van mire ügyelni! A Multi Alarm SE-nél kiemelt figyelem hárul a gyerekekre, az utánpótlásra, bár – természetesen – ez az ág csak viszi a pénzt, ám az ifjú korosztály „megmozgatása”, a sport irányába terelése mégis fontos, akkor is, ha évente komoly összeget kell rá áldozni. Hiszen – fogalmazta meg zárásként Zsolt László egy másik alapelvét – „akinek lehetősége van, annak kötelessége is van”.