Beszélgetés Szénássy Ágnessel és Szénássy Gáborral
Milyen lehet olyan munkát végezni, ami az egész életet meghatározza? Milyen lehet valódi élethivatásként tekinteni a feladatra? Milyen lehet, ha valóban a nap 24 órája erről szól, de a másik oldalon „eredményként” megmentett gyereksorsok, életek sorakoznak? Pécsi Példaképek-sorozatunkban most Szénássy Ágnessel, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szakmai vezetőjével és férjével, Szénássy Gábor nevelőszülői tanácsadóval beszélgettünk.
Talán kevesen tudják, de ma Magyarországon csaknem 23 ezer gyermekről gondoskodnak nevelőszülők vagy élnek lakásotthonokban. Közülük – több vármegyében – mintegy 6000-ren a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató munkája keretében kapnak új esélyt az életre. Baranyában a szolgálat szakmai vezetője Szénássy Ágnes, míg férje, Gábor nevelőszülői tanácsadó. Egy beszélgetés keretében pillanthattunk be nem mindennapi mindennapjaikba, és észrevehettük, náluk minden a gyermekekről szól, számukra ez nem munka, sőt még csak nem is hivatás. Annál is több: ez az életük.
-Már több mint 20 éve dolgozom a gyermekvédelem területén. Azt mondják, nincsenek véletlenek, én is így gondolom. Pedagógus végzettségem van, de már az elején meglátta bennem az akkori vezetőm, hogy átlag feletti empátiám van a gyerekek, a nehéz sorsú gyerekek iránt – mesélte Ágnes. – Először a gyermekjóléti alapellátásban dolgoztam, utána 5 év múlva a gyermekvédelmi szakellátásba kerültem, már a családjukat nélkülözni kénytelen gyermekekkel foglalkoztam. Ahol én megtaláltam a hivatásomat, az a nevelőszülői hálózat volt. Most, ennyi év elteltével is úgy látom, tényleg a helyemen vagyok.
Férje, Szénássy Gábor sem vélekedik másként:
-Én is több mint két évtizede dolgozom a gyermekvédelem terén, eredetileg történelem szakos tanár vagyok, a katedra után talált meg egy lakásotthon vezetésével az akkori megyei ellátórendszer, feleségem előtt két évvel érkeztem a nevelőszülői hálózathoz, azóta itt evezünk, közösen. Én is itt találtam meg azt az élethelyzetet, ami szerintem teljessé tesz – a maga nehézségeivel együtt, természetesen.
Korábban állami kezelésben működtek a nevelőszülői hálózatok, pár éve kerültek egyházi fenntartásba, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató vette át a Baranya vármegyei rendszert is, ez egyébként a legnagyobb egyházi fenntartású szolgáltató az ágazatban. De nemcsak a fenntartás terén történt változás, hiszen évtizedekkel ezelőtt még alapvetően hatalmas gyermekotthonok voltak, most nevelőszülők és lakásotthonok, azaz a rászoruló gyermekek tulajdonképpen családot kapnak.
-Valóban, azt szoktuk mondani, hogy a nevelőszülői hálózat családot pótol, és addig pótolja, amíg szükség van rá: ha egy-két évig, akkor addig, de ha kell, nagykorúságig vagy akár huszonéves korig is fenn tudjuk tartani ezt a védőhálót – hangsúlyozza Ágnes.
De vajon van ehhez elegendő felkészült, tenni akaró nevelőszülő?
-Sajnos valóban nem könnyű az utánpótlás megtalálása, a mai fiatalok egy részének más a jövőről vallott elképzelése, felfogása, sokan külföldön keresik a boldogulást. De nagyon sok oka lehet, hogy valaki nevelőszülővé szeretne válni, gyakori, hogy kirepülnek a saját gyerekek, és akkor jelentkeznek – ecsetelte Ágnes. – Én azt látom, hogy a nevelőszülőkben van egy átlagon felüli nagy szív, az motiválja őket, hogy segíthessenek. Igyekszünk sok fórumon jelen lenni, hiszen a hálózat idősödik, sokan egy életen keresztül gondoskodtak a gyerekekről. Ám töretlenül hiszünk abban, hogy vannak még olyan házaspárok vagy egyedülállók, hiszen ez sem kizáró ok, akik szívügyüknek tekintik a gyereksorsokat.
Pedig sok követelménynek kell megfelelni, vannak többek között életkori, erkölcsi követelmények, pszichológiai és egészségi alkalmasság, megfelelő körülményeket kell biztosítani a gyermekeknek, ezt környezettanulmányban is vizsgálják, valamint természetesen képzésen is részt kell venniük.
A Szolgálat folyamatosan egyeztet is a leendő nevelőszülőkkel, és ha sikerrel zárul minden, arról is, hogyan tovább.
-Igazából ezt a folyamatot hívják illesztésnek – hívta fel a figyelmet Gábor. – Mindenképp olyan helyzetet szeretnénk kialakítani, ami mind a gyermekeknek, mind a nevelőszülőknek – mindenekelőtt a gyermeknek – a legjobb. Országos szinten, teljesen őszintén ki kell mondani, hogy szóba kerülnek a magyar-roma, a magyar-bevándorló kérdések is, de az is, ki tud és akar vállalni súlyosan beteg vagy fogyatékkal élő gyermeket.
-Ugyanakkor sokan vannak olyanok is, akik azt mondják, nekik mindegy, ők segíteni szeretnének annak, aki éppen hozzájuk érkezik – tette hozzá Ágnes. – Sőt, az sem ritka, hogy maga a nevelőszülő jelzi, mivel neki a családjában él beteg gyermek, tapasztalata van már, szívesen támogatna, ápolna mást is. Fontos, hogy minden esetben tudjuk, hogy jó helyre kerülnek a gyermekek. Nem a nevelőszülőnek keressük a gyereket, hanem éppen fordítva, a gyereknek keressük a lehető legjobb lehetőséget.
Szénássy Ágnes ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, arra is igyekeznek felkészíteni a nevelőszülőket, hogy bár sokan láttak, neveltek gyermeket, az ide érkezők helyzete mégis más. Tudni kell, hogy a legtöbben elképesztő traumákkal, ahogy Ágnes fogalmazott, „nagyon nagy hátizsákkal, teherrel” érkeznek. A nevelőszülőknek erre is számítaniuk kell.
Ugyanakkor sok nevelőszülő egymással is tartja a kapcsolatot, és ebben is segíti őket a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató. Ahogy Ágnes elmondta, rengeteg programot rendeznek a gyermekeknek, a családoknak, a nevelőszülőknek. Gábor azt is elárulta, korábban ők, feleségével saját erőből szerveztek programot, tábort egy évtized alatt több száz gyereknek, az Ágota Közösségben töltött időszaka óta azonban minőségi változás történt, immár rengeteg lehetőséget kínálnak a gyerekeknek, nevelőszülőknek, évente több ezer gyermeknek nyújtanak felejthetetlen élményeket. „Ez valami szenzációs, amit itt kapunk támogatásként, ezt is őszintén ki kell mondani” – szögezte le Gábor.
Ágnes azt is hangsúlyozta, a szemlélet és a kiindulópont is más ebben a rendszerben, hiszen a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója maga is érintett, állami gondozott volt, azóta is az mozgatja, hogy ezeken a gyermekeken – minél több gyermeken – segítsen.
Persze a nevelőszülők élete nem csak a programokból áll, hanem a hétköznapokból is. A mindennapokat támogatja, segíti a nevelőszülői tanácsadói rendszer is, ami Gábor munkája. Ahogy fogalmazott, tudni kell, hogy értelemszerűen minden nevelőszülő más és más karakter, vannak, akik nyitottabbak, vannak, akik zárkózottabbak, de mindenkivel meg kell találniuk a hangot – éppen a rájuk bízott gyermekek érdekében. A jogszabályok is azt írják elő, a Szolgálat munkatársainak tudniuk kell, hogyan fejlődnek, hogyan alakul a kicsik sorsa, és minden rendkívüli eseményről értesülniük kell. Egyszerre szükséges bizalmasának lennie a családoknak, de ugyanakkor ellenőriznie is.
Talán most már látszik, mennyire nehéz is Ágnes és Gábor munkája. Az egyik oldalon vannak a szinte mindig nagy traumával érkező gyerekek, a másik oldalon a különböző személyiséggel rendelkező nevelőszülők, és ebből kell egy olyan kvázi „családot” kialakítani, hogy a gyermekeknek a legjobb legyen.
-Ehhez persze kell plusz energia, plusz idő, plusz szív, ami gyakran sok. De sokkal többet visszakapunk a gyerekektől – emelte ki Ágnes. – Mindig jó látni, hogy honnan érkeztek a gyerekek, és hová érkeznek. Természetesen vannak kudarcok, de gyakran látjuk, hogy megszépülnek, tanulnak, új lehetőséget kapnak az élettől. Vagy azt, hogy idős nevelőszülők mondják, karácsonyra visszatérnek hozzájuk a már „kirepült” gyerekek. Ez szívet melengető.
-Nekem már az első nyaraláson kialakult az a szokásom, hogy nem kapcsolom ki a telefonomat, tudni szeretném akkor is, mi történik, és jobb, ha tudok egy problémáról és megoldom, mint ha nem tudok arról. Ez belém ivódott, együtt tudok élni ezzel a sztorival, és nincs „kikapcs”. Nálam nincs – emelte ki Gábor. Ugyanakkor leszögezte: ebben a történetben nem ők a főszereplők, hanem maguk a nevelőszülők. „Amikor azt látjuk, hogy iszonyatosan traumatizált gyerek helyzetét oldja meg a nevelőszülő, az valami fantasztikus. És megoldja. Szeretetből, ölelésből, ráfigyelésből.”
Ez bizony 7 napos 24 órás feladat. Ahogy a Szénássy-család elárulta, náluk is jócskán előfordultak olyan helyzetek, hogy a saját gyerekeikért barát, nagyszülő ment az iskolába, vagy este és hétvégén is feladat adódott. Úgy érzik ugyanakkor, saját négy gyermekük látja, anya és apa mit és miért csinál. Ha mód van rá, sok közös nevelőszülői programon együtt vesznek részt, ami, biztosak benne, saját gyerekeiket is értékesebbé, jobb emberré teszi.
Nem árt tudni, hogy Baranya vármegyében mintegy 100 nevelőszülői családnál csaknem 360 gyermek él. Az ő sorsukról a Szolgálatnak tudnia kell, és végső soron minden Szénássy Ágnes kezében fut össze, hiszen ő a szakmai vezető. „Ezt a feladatot én egyedül nem tudnám ellátni. Egyrészt támogatnak a kiváló kollégáim, tényleg egy csapat, egy közösség vagyunk, a vezetőim is sokat segítenek. És négy gyermekkel, családanyaként itthon sem menne Gábor nélkül. Azt szoktuk mondani, hogy van négy saját gyermekem, és rajtuk kívül még 360.”
