Szerző: Assist_ppsze

A pécsi üzleti életben kiválóan cseng Hirth Ferenc neve, de a világ sok-sok országában is jól ismerik a KONTAKT-Elektro-t és senior ügyvezető igazgatóját. De mitől is családi cég a Mohácsi úti vállalkozás? Miért tartja „munka-társnak”, és nem csak beosztottnak dolgozóit? Pécsi példaképek sorozatunk következő portréja Hirth Ferencet mutatja be.

Feri bácsi, vendég érkezett – hívja Hirth Ferenc senior ügyvezető igazgatót a KONTAKT-Elektro recepciósa, amikor megérkezünk. Így, Feri bácsi – nem ügyvezető úr, Hirth úr, hanem „csak” Feri bácsi. Ez az apróság is jól mutatja, a KONTAKT-Elektro igazi családi cég, és ez nem csak a tulajdonviszonyokra igaz.

-1982-ben összesen hatan, korábbi kollégáimmal GMK-t alapítottunk, így indult az egész – kezdi Hirth Ferenc a mára már a világ számos pontján jól ismert és elismert KONTAKT-Elektro történetét. – Az alaptőkénk fejenként 3000 forint és szerszámok voltak, egy kertvárosi családi ház garázsában kezdtünk dolgozni. Úgy szoktam mondani, egy nagy fejest ugrottunk a bizonytalanságba.

A Mohácsi úti, 120 négyzetméteres komplex műhely már nagy előrelépés volt, még akkor is, ha maguk fűtötték szénnel. Hirth Ferenc ma is az egyik kedves helyének tartja az akkori 6 négyzetméteres első irodáját, amely most is megvan, igaz, már a lakatosok étkezdéjeként.

Komoly munka volt benne, de elkezdtek érkezni az első külföldi megrendelések  is: nagy kaland volt például az akkori Szovjetunióban, Jugoszláviában dolgozni – azóta ezek az államok már megszűntek, de a Hirth-család vállalkozása ma is működik. És persze elkezdtek Nyugat felé is orientálódni: Ausztria, majd Németország következett. „Megfizettük a tanulópénzt, de nagyon sok mindent tényleg tanultunk is: a technológia mellett pontosságot, olyan munkakultúrát, amely ma is fémjelzi a céget” – vallja Hirth Ferenc.

Ma már 6000 négyzetméternyi üzemcsarnokban dolgoznak, a cég a Hirth-család tulajdonában áll, a világ számos pontján jelen vannak termékeikkel, szolgáltatásaikkal az ipari elektronikától az automatizáláson át a villamosberendezés-gyártásig. Mintegy 100 dolgozónak adnak munkát, közülük minden negyedik mérnök.

-Most különleges kihívást jelent a vírushelyzet. Az emberekkel nagyon sokat kell beszélgetni, motiválni, meg kell őket győzni, bátorítani, segíteni kell mindenkit – említi meg, miért családi és családias cég a KONTAKT-Elektro. – Sajnos azt látjuk, hogy most az emberek lelkiállapota nem túl rózsás, de nagyon fontos, hogy egészséges irányba tudjuk terelni a társaságot, magunkat is beleértve persze.

Tegyük hozzá: ez is jól mutatja, milyen az, ha egy ügyvezető nem csak dolgozóknak, hanem úgymond „munka-társaknak” tekinti azokat, akiket foglalkoztat. S ez manapság bizony már egyre ritkább.

De vajon így marad-e a KONTAKT-Elektro? Hiszen a nemzetközi sikerek, a komoly tudásbázis, szakértelem felkeltheti más cégek, multik figyelmét, jöhet egy felvásárlási ajánlat, és a pécsi cég csak egy szelete lesz egy óriásvállalatnak. Vagy már történt is ilyen?

-Történt bizony, nem is egyszer – neveti el magát a kérdésre Hirth Ferenc, majd hozzáteszi: „az egyik alkalommal összenéztünk a fiaimmal, azután egyszerre ráztuk meg a fejünket az ajánlatra. Nem, mi pécsi és családi cég maradunk, nem adjuk el a vállalkozást” – zárta rövidre a kérdést Hirth Ferenc.

 A nemsokára 73 éves üzletember ugyanis már senior ügyvezetőként dolgozik, a napi ügyeket két fia, Olivér és Markus viszi. Mint mondja, persze nem volt könnyű a váltás, évekbe telt, de biztos benne, hogy jó kezekben van a cég jövője. „Én meg majd kertészkedek” – vázolja a jövőt. Persze aki ismeri Hirth Ferencet, az ezt nehezen hiszi el… Ki is derül, van azért terv a tarsolyban: a hidrogén tüzelőanyag-cella fejlesztése, amelyen már jó ideje dolgoznak a cég szakemberei. „A fiaim viccesen azt szokták mondani, amit megkeresünk a villamosipari ágazaton, azt apa elkölti erre a projektre, de én biztos vagyok benne, meg fogja érni az árát. Most erre keresek olyan szakembereket, akik tovább tudják vinni, fejleszteni.”

De ha már a kertészkedés szóba került, valóban ez az üzletember hobbija, mi több, 8 tőke szőlője is van. „Tüke pécsinek vallom már magam, úgyhogy muszáj is lennie szőlőnek” – árulja el. Pedig siklósi születésű, gyermekkorát pedig Beremenden töltötte, de katonaidejének letöltése óta Pécsett él.

-A Zipernowsky Károly Gépipari Technikumba jártam, bátran merem állítani, amit akkor és ott megtanultunk a szakma alapjairól, az máig meghatározó – emlékezik vissza. – A Nagy Lajos Gimnázium mellett ez volt Pécs másik legerősebb középiskolája, nagyon nehéz volt bekerülni, szigorú, de hatalmas tudású tanáraink voltak, jó szívvel emlékszem ma is rájuk.

Mint mondja, ma viszont komoly problémát jelent a szakképzés, az utánpótlás, nem véletlen, hogy a cégénél is nagy energiát fektetnek erre a területre. A szakemberhiány is gond, Baranyában különösen. Ennek ellenére mégsem gondolt rá soha, hogy máshol kellene működtetni a vállalkozást.

-Minden ide köt, olyan csoda, mint a Tettye vagy a Sétatér, nincs máshol, ezek a kedvenc helyeim. Soha nem tudnék elmenni innen – vallja Hirth Ferenc. Ahogy a cége itt marad, úgy ő is. S ez egész Pécs számára jó hír.

Aligha van olyan zenerajongó, aki ne ismerné Gyermánné Vass Ágnes hegedűművész nevét, emellett sok-sok tanítványa köszönheti neki, hogy elindult e különleges, nehéz pályán. De mi is vonzotta haza a világ bármely pontjáról? Mi a zene igazi lényege? Pécsi példaképek sorozatunk következő portréja Gyermánné Vass Ágnes életét, munkáját, különleges pécsi kötődését mutatja be.

Gyermánné Vass Ágnes Liszt-díjas hegedűművész, címzetes egyetemi docens, a Pécsi Szimfonikus Zenekar első koncertmestere, a Pannon Filharmonikusok örökös tagja. Tanulmányait Pécsett, illetve Weimarban, a Franz Liszt Hochschule Weimar vonós tanszékének hallgatójaként, prof. Fritz Ehlers osztályában végezte. Számos tanítványt indított el a zenei pályán, koncertjein nagy sikert aratott Európa és a nagyvilág számos országában. 2021. március 15-én megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést.

Ez a száraz, szinte lexikális felsorolás ugyanakkor aligha mutatja be azt a vidám, közvetlen művésznőt, aki mosolyogva nyit ajtót pécsi, belváros-közeli otthonában. Ugyanaz az elegancia, derű árad belőle, amit a zenerajongók a fellépéseken is láthatnak, csak épp ott hegedű van a kezében.

-Pedig eredetileg nem is hegedülni akartam, hanem zongorázni – neveti el magát, elárulva, amikor szüleinek elmondták, van zenei tehetsége, először ez a hangszer merült fel. Ám a család anyagi forrásai nem tették lehetővé, hogy a gyakorláshoz béreljenek, pláne vegyenek zongorát, így maradt a hegedűnél, de mint mondja, egy percig sem bánta. Valószínűleg a közönség ugyanígy van ezzel…

Szülei nem foglalkoztak zenével, de támogatták gyermeküket. Édesapja freskófestő-restaurátor volt, többek között a pécsi székesegyház korábbi restaurálása is az ő munkáját dicséri. „Szívszorító élmény volt, hogy az esküvőm idejére készült el, és férjemmel ott fogadhattunk örök hűséget” – árulja el.

Férjét is Pécsett ismerte meg, az első igazi nagy találkozás egy koncerten volt, ahol Gyermán István játszott. Vass Ágnes a koncert után így szólt a mellette ülő tanítványához: „Vagy ő lesz a férjem vagy senki!”.

-Én hiszek abban, hogy van valami, ami összeköt két emberi lelket – mondja Gyermánné Vass Ágnes. – És én akkor ott meghallottam, hogy milyen ember Ő. Mert tulajdonképpen a hangszeren való muzsikálás az egyéniséget tükrözi. Nem az lényeg, hogy az ujja hogyan mozog valakinek, hanem hogy mit tud átadni a saját érzelmeiből, és mit tud közvetíteni a zeneszerző mondanivalójából.

-A mai napig csodálattal gondolok rá – emlékszik Gyermánné Vass Ágnes 1990-ben elhunyt férjére. – Ő végtelen tiszta ember volt, nem érintette meg a XX. századi őrület, a karrier. A növendékeiért tűzbe ment, a mai napig emlékeznek rá, a sírján mindig van friss virág. Nagyon tudott szeretni, ragaszkodni, igazi humanista volt.

Persze az esküvőig, a közös életig történt még egy s más. Vass Ágnes pécsi diplomaszerzése után meghívás érkezett, mégpedig Európa egyik kulturális fellegvárából, Weimarból: szívesen látnák az ifjú tehetséget az ottani Franz Liszt Hochschule hallgatójaként. Ám itthon másként látták: „Vass elvtársnő, magára már nagyon sokat költött a Magyar Népköztársaság” – szólt a válasz, ám végül mégis kiutazhatott, ám a német főiskola ösztöndíjasaként.

• 

• 

A boldog és sok munkával, tanulással járó német évek után hazatért, tanítványok sorát indította el a pályán a Zeneakadémia pécsi tagozatán, öt évig tanított Dél-Koreában is. A Pécsi Szimfonikus Zenekarral bejárta a fél világot, sikeres koncerteket adtak Olaszországtól Franciaországon át a tengerentúlig. Kurzusokat tartott Berlinben, Stockholmban, nagy művészeket ismerhetett meg munkája során.

-Nem, soha, egyetlen alkalommal sem – vágja rá határozottan, amikor azt kérdezzük: soha nem merült fel, hogy végleg egy külföldi zenekarba szerződjön, és itt hagyja Pécset? Mint mondja, ha hosszabb ideig külföldön volt, inkább egyfajta türelmetlenség vett rajta erőt: „ha végre hazaérek, ezt elmesélem, vagy azon gondolkodtam, ezt megcsináljuk itthon is” – azaz újra és újra hazajártak a gondolatai Pécsre. „Én pécsi lány vagyok, itt születtem, itt is fognak majd eltemetni”. Mint mondja, nagyon büszkén vette át 2011-ben a Tüke-díjat, ahol Bertók László versét idézte: „Hiszed-e, hogy ötezerben is lesz Pécs?”

-Én hiszem, hogy lesz. Biztos vagyok benne, hogy Pécset megtartja lakóinak szeretete és megbecsülése.  

A napokban pedig újabb elismerést kapott: március 15-e alkalmából a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozták számára. „Bevallom, jól esett. Nemcsak az elismerés, hanem a rengeteg szeretet, ami ezután jött: sokan hívtak, kerestek.”

Erre szükség is van, hiszen a járványhelyzet Gyermánné Vass Ágnes életét is beszűkítette: kevesebb az elfoglaltság, a program, de kevesebbet tud barátaival túrázni kedvelt hegyein, a Tubesen („Amit egykor együtt védtünk meg a lokátor ellen” – jegyzi meg), a Misinán, Orfűn. És persze hiányoznak a közösségi összejövetelek is.

-A Cirfandli Estéket nagyon szerettem, remek emberek ültek egy asztalhoz, nagyon bízom benne, hogy a pandémia után újraindulhat – elevenítette fel, azt is elárulva: sok ismerősét is biztatta, jöjjenek el, akik utána rendszeres résztvevői lettek a Pécsi Polgári Szalon Egyesület rendezvényének.

A járványhelyzet miatt nehezebb a kapcsolattartás a családdal is, akikkel a zene szintén összekötő kapocs: Júlia lánya szintén hegedűművész és amellett gyönyörű verseket ír, négy gyermeket nevel, akik közül az egyik, Vedres Péter fagottművész.

Mikor a beszélgetés végén kikísér a lakásból, az ajtó mellett egy kis magyar zászlót veszünk észre – tisztelegve a március 15-i nemzeti ünnep előtt. „Sajnos kevés házon volt idén nemzeti zászló. De nekem ez mégis fontos, nagyon fontos” – ad akaratlanul is választ (a beszélgetés során már sokadszor) arra, hogy miért is tekintik sokan Gyermánné Vass Ágnest pécsi példaképnek.