Kedves Szalontársak! Kedves Pécsi Polgár!
A Történelmi Vitézi Rend szervezésében 2025. május 25-én vasárnap 11:00 órakor emlékeztünk meg a Hősök napjáról a Pécsi Központi Temetőben.
Az alábbiakban változtatás nélkül adjuk közre Mieth Péter Márknak, a Szabolcsi Hadtörténeti és Hagyományőrző Egyesület Hadtörténeti Tagozata vezetőjének az ünnepségen elhangzott gondolatait, hogy akik nem tudtak jelen lenni az ünnepségen, e sorok elolvasásával ők is gondolhassanak hős eleinkre, akik életüket adták a hazáért, és akiknek köszönhetjük, hogy ma békében élhetünk itt, Magyarországon.
„Tisztelt Emlékezők!
Hálás szívvel állok most itt, hogy bajtársak között róhatom le én is tiszteletem a hazáért életüket áldozó magyar hősök előtt. Mindamellett, hogy egy szívvel és egy akarattal emlékezünk, fontosnak tartom azt, hogy ne feledjük: az ilyen és ehhez hasonló alkalmak nem önmagukért kerülnek megtartásra. Kedves dolog az emlékezés, különösen most, amikor sokan annyira megnehezedtek a modernség zsarnoki béklyóiban, hogy nem tudnak vagy nem akarnak visszatekinteni a régiekre egy percre sem. De az emlékezés, ha nem tudunk hozzá kapcsolódni, ha nem tudunk neki értelmet és jelentést találni, ha nem tudunk úgy tekinteni rá, mint forrásvízre a saját életünkben, akkor bizony a legnemesebb emlékezet is üres és műies aktus lesz csupán. A kérdés tehát abban áll, hogyan tudjuk megtalálni az ilyen alkalmak értelmét?
Véleményem szerint két egyszerű módon: megvizsgáljuk magunk, és megvizsgáljuk a minket körbevevő világ állapotait. Az első mindenkinek saját feladata, így most az utóbbiról szólnék. Ha meg akarjuk érteni miért kell a hősökre emlékezni, akkor a világot kell megnéznünk. Nem mondok ugyanis hazugságot azzal, ha azt mondom a világ a feje tetejére állt. S itt nem csak azokról a szörnyűségekről beszélek, amik több ezer éve velünk vannak (mint amilyen a háború pokla vagy a betegség), hanem arról, hogy a társadalmunk és emberségünk alapvető mozgatórugóit jelentő értékek, saját fundamentumaink kérdőjeleződnek meg. Az ember nem csak Istentől és a természettől távolodott el, hanem fájó módon saját magától is. S a saját magától eltávolodott ember bizony, ilyen világot teremt: ridegséggel, kapzsisággal és félelemmel telit, …ahol minden ingatag…ahol minden bizonytalan… ahol a szeretet sokakban meghidegül.
De ha egy szóval kéne ezt jellemeznem azt is mondhatnám: reménytelenség. Ugyanis ennek a szelleme uralja a mai világot, s benne az emberek szívét is. Ha meg akarjuk érteni miért kell a hősökre emlékezni, csak nézzünk körül. Barátaim, hősökre szorulunk. Szükségünk van arra, hogy lássuk, vannak még Istennek és a sorsnak olyan kiválasztott nemes emberei, akik a maguk reménytelenségének közepette is becsülettel teljesítették kötelességük, és áldoztak a haza és a szeretet oltárán. . Mert legyen bár akármilyen kilátástalan és ingatag is a modern világ, még mindig meríthetünk erőt abból, hogy azokra emlékezünk, akik embertelen megpróbáltatásokban, golyózápor és halál közepette, életüket minden pillanatban kockára téve végezték feladatuk. Amikor a mai nap a magyar haza kiválóságaira emlékezünk, nem csak a világ reménytelenségéből vigasztalódunk, hanem őrizzük annak a képét, milyen egy hős. Mert hősök nem csak úgy „lesznek”. Nem a földből nőnek ki. Ahhoz, hogy a jövőben is legyenek olyanok, akik Magyarországot, bajtársaikat tiszta szívvel szeretik, s a halált is megvető bátorsággal állnak helyt – meg kell tartanunk a régiek példáját.
Nekünk ma nem az a kötelességünk, hogy fegyvert rántva, életünket áldozva rohanjunk a csatatérre. A Gondviselés megkímélt minket ettől – s ez a kegyelem nem kiváltság, hanem felelősség. A mi feladatunk az, hogy őrizzük és továbbadjuk a hősök történeteit. Hogy amikor eljön a nap, és a haza újra tetemre hívja majd fiait, fel tudjuk mutatni azokat a nemes szívű vitézeket, akikért ma itt állunk – példaként, iránytűként, örök mérceként.
Dicsőség a hősöknek!
Köszönöm, hogy meghallgattak. Nyugodalmas és méltó emlékezést kívánok mindannyiuknak.”
Tisztelettel:
Lengvárszky Attila
Elnök
Pécsi Polgári Szalon Egyesület
