A Pécsi Tudományegyetem Családokért programjainak rendszeres látogatói és a Pécsi Polgári Szalon közönsége egy izgalmas és szokatlan műfajú filmvetítésen vehettek részt 2023. november 22-én este az Uránia moziban. A nagyérdemű közönség Tóth Barnabásnak, a filmjeit már többször Oscar-díjra jelölt rendezőnek a legújabb alkotását, Stefan Zweig Sakknovella műve ihlette Mesterjátszma című pszichotrillerét tekinthette meg.

A film rétegfilm, mely számos üzenetet, szimbólumot hordoz, így – noha fordulatosságával, misztikumával, képi megjelenítéseivel és zenéjével hordozza az amerikai filmekből is jól ismert műfaj sajátosságait – túlmutat a pszichotriller műfaján, mert valóságos magyar történelmi és személyes emberi sorskérdések fogalmazódnak meg a filmben, így a film a dráma kategóriájába is „átcsúszik”. A filmről a film főszereplőjével Hajdúk Károllyal és a film producerével Szurmai Jánossal Lengvárszky Attila a Polgári Szalon elnöke beszélgetett a film rétegeit, üzeneteit fejtegetve, mely után bizton állítható: a film világszínvonalú, és legalább még egyszer érdemes lesz megnézni.