Aligha van olyan zenerajongó, aki ne ismerné Gyermánné Vass Ágnes hegedűművész nevét, emellett sok-sok tanítványa köszönheti neki, hogy elindult e különleges, nehéz pályán. De mi is vonzotta haza a világ bármely pontjáról? Mi a zene igazi lényege? Pécsi példaképek sorozatunk következő portréja Gyermánné Vass Ágnes életét, munkáját, különleges pécsi kötődését mutatja be.
Gyermánné Vass Ágnes Liszt-díjas hegedűművész, címzetes egyetemi docens, a Pécsi Szimfonikus Zenekar első koncertmestere, a Pannon Filharmonikusok örökös tagja. Tanulmányait Pécsett, illetve Weimarban, a Franz Liszt Hochschule Weimar vonós tanszékének hallgatójaként, prof. Fritz Ehlers osztályában végezte. Számos tanítványt indított el a zenei pályán, koncertjein nagy sikert aratott Európa és a nagyvilág számos országában. 2021. március 15-én megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést.
Ez a száraz, szinte lexikális felsorolás ugyanakkor aligha mutatja be azt a vidám, közvetlen művésznőt, aki mosolyogva nyit ajtót pécsi, belváros-közeli otthonában. Ugyanaz az elegancia, derű árad belőle, amit a zenerajongók a fellépéseken is láthatnak, csak épp ott hegedű van a kezében.
-Pedig eredetileg nem is hegedülni akartam, hanem zongorázni – neveti el magát, elárulva, amikor szüleinek elmondták, van zenei tehetsége, először ez a hangszer merült fel. Ám a család anyagi forrásai nem tették lehetővé, hogy a gyakorláshoz béreljenek, pláne vegyenek zongorát, így maradt a hegedűnél, de mint mondja, egy percig sem bánta. Valószínűleg a közönség ugyanígy van ezzel…
Szülei nem foglalkoztak zenével, de támogatták gyermeküket. Édesapja freskófestő-restaurátor volt, többek között a pécsi székesegyház korábbi restaurálása is az ő munkáját dicséri. „Szívszorító élmény volt, hogy az esküvőm idejére készült el, és férjemmel ott fogadhattunk örök hűséget” – árulja el.
Férjét is Pécsett ismerte meg, az első igazi nagy találkozás egy koncerten volt, ahol Gyermán István játszott. Vass Ágnes a koncert után így szólt a mellette ülő tanítványához: „Vagy ő lesz a férjem vagy senki!”.
-Én hiszek abban, hogy van valami, ami összeköt két emberi lelket – mondja Gyermánné Vass Ágnes. – És én akkor ott meghallottam, hogy milyen ember Ő. Mert tulajdonképpen a hangszeren való muzsikálás az egyéniséget tükrözi. Nem az lényeg, hogy az ujja hogyan mozog valakinek, hanem hogy mit tud átadni a saját érzelmeiből, és mit tud közvetíteni a zeneszerző mondanivalójából.
-A mai napig csodálattal gondolok rá – emlékszik Gyermánné Vass Ágnes 1990-ben elhunyt férjére. – Ő végtelen tiszta ember volt, nem érintette meg a XX. századi őrület, a karrier. A növendékeiért tűzbe ment, a mai napig emlékeznek rá, a sírján mindig van friss virág. Nagyon tudott szeretni, ragaszkodni, igazi humanista volt.
Persze az esküvőig, a közös életig történt még egy s más. Vass Ágnes pécsi diplomaszerzése után meghívás érkezett, mégpedig Európa egyik kulturális fellegvárából, Weimarból: szívesen látnák az ifjú tehetséget az ottani Franz Liszt Hochschule hallgatójaként. Ám itthon másként látták: „Vass elvtársnő, magára már nagyon sokat költött a Magyar Népköztársaság” – szólt a válasz, ám végül mégis kiutazhatott, ám a német főiskola ösztöndíjasaként.
A boldog és sok munkával, tanulással járó német évek után hazatért, tanítványok sorát indította el a pályán a Zeneakadémia pécsi tagozatán, öt évig tanított Dél-Koreában is. A Pécsi Szimfonikus Zenekarral bejárta a fél világot, sikeres koncerteket adtak Olaszországtól Franciaországon át a tengerentúlig. Kurzusokat tartott Berlinben, Stockholmban, nagy művészeket ismerhetett meg munkája során.
-Nem, soha, egyetlen alkalommal sem – vágja rá határozottan, amikor azt kérdezzük: soha nem merült fel, hogy végleg egy külföldi zenekarba szerződjön, és itt hagyja Pécset? Mint mondja, ha hosszabb ideig külföldön volt, inkább egyfajta türelmetlenség vett rajta erőt: „ha végre hazaérek, ezt elmesélem, vagy azon gondolkodtam, ezt megcsináljuk itthon is” – azaz újra és újra hazajártak a gondolatai Pécsre. „Én pécsi lány vagyok, itt születtem, itt is fognak majd eltemetni”. Mint mondja, nagyon büszkén vette át 2011-ben a Tüke-díjat, ahol Bertók László versét idézte: „Hiszed-e, hogy ötezerben is lesz Pécs?”
-Én hiszem, hogy lesz. Biztos vagyok benne, hogy Pécset megtartja lakóinak szeretete és megbecsülése.
A napokban pedig újabb elismerést kapott: március 15-e alkalmából a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozták számára. „Bevallom, jól esett. Nemcsak az elismerés, hanem a rengeteg szeretet, ami ezután jött: sokan hívtak, kerestek.”
Erre szükség is van, hiszen a járványhelyzet Gyermánné Vass Ágnes életét is beszűkítette: kevesebb az elfoglaltság, a program, de kevesebbet tud barátaival túrázni kedvelt hegyein, a Tubesen („Amit egykor együtt védtünk meg a lokátor ellen” – jegyzi meg), a Misinán, Orfűn. És persze hiányoznak a közösségi összejövetelek is.
-A Cirfandli Estéket nagyon szerettem, remek emberek ültek egy asztalhoz, nagyon bízom benne, hogy a pandémia után újraindulhat – elevenítette fel, azt is elárulva: sok ismerősét is biztatta, jöjjenek el, akik utána rendszeres résztvevői lettek a Pécsi Polgári Szalon Egyesület rendezvényének.
A járványhelyzet miatt nehezebb a kapcsolattartás a családdal is, akikkel a zene szintén összekötő kapocs: Júlia lánya szintén hegedűművész és amellett gyönyörű verseket ír, négy gyermeket nevel, akik közül az egyik, Vedres Péter fagottművész.
Mikor a beszélgetés végén kikísér a lakásból, az ajtó mellett egy kis magyar zászlót veszünk észre – tisztelegve a március 15-i nemzeti ünnep előtt. „Sajnos kevés házon volt idén nemzeti zászló. De nekem ez mégis fontos, nagyon fontos” – ad akaratlanul is választ (a beszélgetés során már sokadszor) arra, hogy miért is tekintik sokan Gyermánné Vass Ágnest pécsi példaképnek.