Kedves Pécsi Polgár! Kedves Szalontársak!
János evangélista Oldani vágyom kezdetű apokrifjének parafrázisaként fogalmazódott meg bennem ebben a pontosan egy éve tartó járványhelyzetben, ez év március idusához közeledve a fenti gondolat, amely feszítő erővel jelentkezik bennünk. Nehéz magunkat minden tilalom ellenére visszatartani a szabadság valós térben való megünneplésének minden magyar lélekbe oltott március 15-éjétől.
Biztosan lesznek szűk körben megrendezett ünnepségek és koszorúzások. Ezeket talán meg sem hirdetik, meg sem hirdethetik, hiszen mindenféle gyülekezés, tömeges közösségi együttlét jelenleg tilos. De akár ott vagyunk, akár nem tudunk jelen lenni ezeken a szűk körben rendezett ünnepségeken, tudnunk kell, hogy az ünnep mindig legbelül, mindig bennünk, a szívünkben történik. Mint minden fontos történés. Ami egy álommal kezdődik, egy érintéssel folytatódik, majd tovább, emberről-emberre, gondolatról-gondolatra száll, végül közösséggé, egy közösség akaratává válik. De csak akkor, ha olyan tiszta a gondolat, mint a tavaszi napfény, mint a szabadság és a szerelem, amelyet a költővel együtt szavalunk ilyenkor március idusán: e kettő kell nekem… Ilyen tiszta az 1848-as forradalom és annak vívmányaiért folytatott nemzetvédő háború is, a polgári Magyarország megszületése.
Ünnepre vágyom és ünnepelni vágyom.
Ünnepelni vágyom minden jóérzésű, tiszta szívű magyarral Pécs határán belül és azon túl is. Szeretnék emlékezni a márciusi ifjakra, az egyetemistákra, az egyszerű és a módos emberekre, honvédő katonákra, nemzetőrökre és magas rangú tábornokokra: a lánglelkű, indulatos és szókimondó elődeinkre. Akik nemcsak szókimondóak voltak, de magas erkölcsi értékkel élték és önfeláldozó cselekedeteikkel írták is koruk magyar történelmét. Szeretnék kiáltani értük. Felírni nevüket megannyi kondenzcsíkkal a márciusi égboltra, hogy mindenki lássa, felkapja a fejét egy pillanatig. Így talán kicsit akaratlanul is felnézünk rájuk, hős, önfeláldozó közösségeink létéért hajdan áldozókra, akiket tisztelnünk kell, hiszen nekik köszönhetjük, hogy ma itt és így élhetünk a huszonegyedik században.
Ünnepre vágyom, ünnepelni vágyom.
Ha nem is lehetünk most ott fizikai valónkban az ünnepen, arra kérek minden jóakaratú pécsi polgárt, ki e sorokat olvassa, hogy ezen a szent napon, március 15-én legalább egy kicsinyke zászlóval vagy trikolórral az ablakban hirdessük közösen a külvilágnak, hogy nekünk, magyaroknak a lelkünkben soha nem szűnik meg a szabadság iránti vágy. Ez a zászló színeivel legyen személyes és közös hitvallásunk, küldetésünk és magyarságunk jelképe: a szabadságot szolgáló erőé, hűségé és reményé. Piros. Fehér. Zöld. Lobogjatok.
Lengvárszky Attila
elnök
Pécsi Polgári Szalon Egyesület